Ezt a találkozást egész életükben nem felejtették el.
– Katjuska, hová mész?
– Nagyi, megyek az erdőbe! Gyógynövényeket szedek, hogy meggyógyítsalak – válaszolta a lány.
– Már megint mit találtál ki? Beveszek egy tablettát, és jobban leszek.
A te korodban jobb lenne, ha otthon maradnál.
Hallottad a rádióban? Azt mondták, hogy rabok szöktek meg a börtönből.
Katja nevetve adott egy puszit nagymamája orrára, és így szólt:
– Ó, nagyi, tényleg azt hiszed, hogy pont a mi erdőnkben bújtak el?
Te mindig mindent elhiszel, aztán olyan dolgokat látsz, amik nincsenek is.
Ne aggódj, velem minden rendben lesz!
Ahogy Oljana Nyikiticsna nézte, amint unokája belép az erdőbe, nyugtalanság töltötte el a szívét.
Katját néhány évvel ezelőtt hozták hozzá.
A lány szülei meghaltak, és a nagymama magához vette tizenegy éves unokáját.
Katja kiskora óta különleges gyerek volt.
Állatokat és madarakat gyógyított gyógynövényekkel.
Amikor a faluba költözött a nagymamához, már embereknek is segített.
Az erdő közvetlenül a falu mögött kezdődött.
Ahogy a kis ösvényen sétált, a lány hallotta:
– Katja! Gombát keresel?
Megállt, és meglátta a szomszédot.
– Még korán van a gombához, Misja bácsi. Még csak most kezdődött a nyár – nevetett Katja.
– Gyógynövényeket gyűjtök a beteg nagymamámnak.
– Ez helyes. A nagymamának meg kell gyógyulnia – válaszolta Mihail.
– Meg tudnád nézni a tehenemet is? Nem enged közel magához.
Hallottam, hogy tavaly megmentetted a Szemjonovék lovát.
Talán a te gyógynövényeid az én állatomon is segítenének? Sosem felejteném el.
– Persze, megnézem, Misja bácsi.
Ugyanabban a faluban élünk, miért ne segítenék? – egyezett bele Katja.
Amikor belépett az erdőbe, a lány észre sem vette, milyen mélyen haladt be a rengetegbe.
A kis táskájában már elég gyógynövény volt.
Az erdő nem ijesztette meg Katját.
Tudta, hogyan állapítsa meg az égtájakat, és mindig gyorsan visszatalált a faluba.
Szorosan összekötötte a kis zacskót a gyógynövényekkel, és elindult visszafelé.
Hirtelen Katja egész testében veszélyt érzett.
Eszébe jutott a beszélgetés a nagymamájával a rabokról, de elhessegette a gondolatot.
Nem, nem lehetnek itt ebben az erdőben!
Ekkor megbotlott és megütötte a térdét.
Amikor felemelte a fejét, egy ismeretlen férfi tekintetével találkozott.
– Nini, milyen kis állatkát találtam! – kiáltott fel a szakállas idegen. – Gyerünk, állj fel.
Katja rögtön megértette, ki ő, és felállt.
A férfi késsel mutatta, merre menjenek.
Hamarosan egy tisztásra értek, ahol három másik férfi is volt, ugyanolyan, mint ő.
Az egyik, egy körülbelül húszéves fiú a fűben feküdt és vérzett.
– Hol találtad? – kérdezte csodálkozva az egyik férfi.
– Az erdőben!
– Miért hoztad magaddal?
– Hogy ne tudjon elárulni minket!
– Mi van? Most már egy túszunk is van? – szólalt meg egy másik.
– Fogd be – parancsolt a szakállas férfi.
Aztán Katját a földre lökte és így szólt:
– Itt maradsz és nem mozdulsz.
Különben csúnyán végzed. Elvágom a torkod, értve vagyok?
A lány bólintott.
A sebesült fiúra szegezte a tekintetét.
Amíg a három férfi valamin vitatkozott, Katja óvatosan a sebesült fiúhoz kúszott.
Úgy tűnt, sok vért vesztett.
Óvatosan felgyűrte a nadrágszárát.
Aztán kivett néhány gyógynövényt a táskájából, összedörzsölte a tenyerében, és a sebre helyezte.
A férfiak egyszerre néztek rá, de nem szóltak.
– Főzhetek egy kis forró vizet? – kérdezte Katja.
– Hogyne! Ha tüzet rakunk, azonnal meglátják a füstöt! – válaszolt az egyik rab.
– Nem fogják meglátni. A szél nem a falu felé fúj – mondta a lány.
– A barátotok meghal, ha nem issza meg ezt a főzetet.
– Akkor tegyük, amit mond – egyezett bele a szakáll nélküli férfi. – Nehogy még egy élet száradjon a lelkünkön.
– Igen, Stepa, mentsünk meg egy életet – mondta a másik.
Katja megértette, hogy Stepa a vezetőjük.
Úgy tűnt, ő szervezte meg a szökést.
Amíg Stepa a bokrok közé ment vízért, a férfiak halkan egymáshoz fordultak:
– Most mit csináljunk? Még egy lánnyal is nyűg van.
– Pontosan. De nem állíthatjuk meg Stepát.
Katja beleszólt:
– Mi lenne, ha elaltatnánk?
Hirtelen Stepa újra megjelent a bokrokból.
Gyanakodva nézett a többiekre.
Katja elfordította az arcát, és úgy tett, mintha a sebesültet ápolná.
A víz hamar felforrt.
A lány teát főzött mindenkinek, és egy-egy bögrét adott a férfiaknak:
– Tessék, igyák meg. Erőt ad.
– Te mi vagy, valami kis füvesasszony? – nevetett az egyik.
– Majdnem. De a nagymamám még többet tud a gyógynövényekről. Tőle tanulok! – válaszolta Katja.
– De ne strapáld magad. Ez a barátunk már nem tér magához, és nem fogjuk cipelni – mondta Stepan.
Ekkor a fiú köhögni kezdett.
– Hol vagyunk? – kérdezte.
– Hé, felébredt! – kiáltott az egyik rab.
– Ki vagy te? – kérdezte a fiú, miközben Katjára nézett.
– Katja vagyok – vonta meg a vállát a lány.
– Nincs időnk itt maradni. Indulunk – parancsolt Stepan, miközben a késéért nyúlt.
De megingott.
– Mit tettél a teámba, te kis boszorkány?
És Stepan a földre esett.
– Azta! – kiáltott az egyik rab, miközben látta, hogy a vezetőjük horkolni kezdett.
– Meddig fog aludni?
– Legalább egy napig – mondta Katja. – Aztán még pár napig gyenge lesz.
– Akkor adjuk meg magunkat? Úgyis megtalálnak – javasolta az egyik.
– Adjuk meg magunkat – egyezett bele a másik.
– És te, Katja, elárulsz minket? Milyen messze van a falu?
– Körülbelül egy óra. Ott megkeresem a körzeti rendőrt.
Ne aggódjanak miatta, tényleg nem fog felébredni. Itt, tessék, ezek a gyógynövények.
Főzzenek még egy teát, hogy a barátjuknak ne legyen láza.
Gyorsan visszaindult a ház felé.
… Nyolc év telt el.
Katja ápolónő lett, és most embereken és állatokon is segített, nemcsak gyógynövényekkel.
A nagymamája már rég meghalt.
A lány egyedül élt a házban.
Ma szabadnapja volt.
Majdnem minden kertből meleg szauna illata szállt fel.
Katja két vödörrel kilépett a házból.
A kút mellett egy fiatal férfihangot hallott:
– Kisasszony, segíthetek? Olyan törékeny! Nehéz vödröket nem kellene emelnie!
Katja hátrafordult. Egy körülbelül harmincéves idegen férfi állt előtte.
– Hát jó, de nem nehéz önnek?
Nevetve válaszolt:
– Nem, a városból jöttem, de ezt még bírom.
Akkor találkozott össze a tekintetük.
– Vadim, maga az? – kérdezte Katja meglepetten.
A szemeit sosem felejtette el.
– És én azt hittem, már nem ismer meg. Régóta kerestem!
Fél órával később már együtt ültek az asztalnál.
– Tudja, akkor egy verekedés miatt ültem – mesélte a férfi.
– Amikor megláttam magát az erdőben, elhatároztam, hogy soha többé nem megyek vissza a börtönbe.
– És én azóta soha nem mentem be olyan mélyen az erdőbe! – mondta a lány, majd hozzátette: – Talán szeretne megfürödni a szaunában?
Vadim elmosolyodott.
Egy hónappal később együtt költöztek a városba.
A férfi régóta kereste, hogy megköszönje neki.
És ő csak várt… hogy Vadim érte jöjjön, és elvigye magával.
