Viktória lustán hátradőlt a puha ágyban.
Milyen jó, hogy ma Szemjon nincs a közelben.
Bár, ha őszinte akar lenni, már nem is lepte meg a távolléte.
Amióta megtudta, hogy Thaiföldre mennek nászútra – egy egész hónapra! –, teljesen elvesztette a fejét.
Folyton boltról boltra járt, és egyre több apróságot vásárolt az útra.
Szemjon még nem szokta meg, hogy gondolkodás nélkül költsön pénzt.
De ezt meg lehetett bocsátani neki – más életet tanult.
Szemjon hétköznapi ember volt, mígnem a sors össze nem hozta Viktóriával.
Ő viszont gyerekkora óta tudta, hogy az ő útja más lesz.
Soha nem akart úgy élni, mint mások.
És főleg nem úgy, mint a családja.
A pénzhiány állandó jelenléte, a mindennapos veszekedések a megélhetés miatt…
Az apja időszakos ivásai és az anyja könnyei igazi rémálommá váltak Vika számára.
És eldöntötte: amint lehetősége nyílik rá, elhagyja ezt a kisvárost, és bármit – még a lehetetlent is – megtesz azért, hogy más életet éljen.
És sikerült neki.
Ma már igyekszik nem gondolni arra az árra, amit ezért a sikerért fizetett.
Azokra, akiket le kellett győznie vagy felhasználnia, azokra a helyzetekre, amikor a szépségét és fiatalságát kellett eszközként alkalmaznia.
Ma már gazdag nő – olyasvalaki, akinek szinte minden lehetséges, kivéve egyet: a boldogságot.
Két évvel ezelőtt Vika rájött, hogy a gazdagság csodálatos, de nem az élet egyetlen értelme.
Amikor betöltötte a 45-öt, újfajta vágy nőtt a szívében: otthon melege, szerelem, gyermeki nevetés.
Elhessegette ezeket a gondolatokat, de azok újra és újra visszatértek.
Pont ebben az időszakban ismerte meg Szemjont.
A találkozásuk véletlen volt.
Először sofőrként dolgozott neki – egy sikeres üzletasszonynak nem illik saját maga vezetni.
Szemjon rögtön felkeltette az érdeklődését, de próbálta elfojtani az érzéseit.
Csak 35 éves volt, de valami különleges csillogás volt a szemében.
Egy este, amikor Vika kicsit többet ivott a kelleténél, társaságra vágyott.
Meghívta Szemjont egy kávéra.
A férfi láthatóan zavarban volt, de nem utasította vissza.
Attól az éjszakától kezdve Vika tudta, hogy megváltozott a világa.
Természetesen az emberek elkezdtek pletykálni Szemjonról, mindenfélét beszéltek.
De Vika úgy döntött, hogy saját maga jár utána a dolgoknak.
Amikor a kapcsolatuk elmélyült, nyílt beszélgetésre szánta el magát:
– Szemjon, tudod, biztosnak kell lennem… – nézett rá komolyan.
A férfi idegesen megfeszült.
– Mondd meg, nős vagy?
– Az voltam – válaszolta egy kis szünet után.
– De már öt éve özvegy vagyok.
Vika megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– Ne haragudj, hogy kérdezem, de tudnom kell… Volt valami bajod a törvénnyel? Valami, amitől tartanom kellene?
Szemjon megrázta a fejét.
– Egyszerű ember vagyok, Vika. Egy gyárban dolgoztam, de bezárt, mint sok másik. Ezért kellett új munkát keresnem. Nincs semmi izgalmas az életemben.
– Bocsáss meg, hogy ilyeneket kérdezek, de biztosnak kell lennem. Nem tudod, mennyi pletyka kering rólad. – Vika szúrósan nézett rá.
Szemjon gyengéden átölelte:
– Megértem. Komolyan.
De hamarosan Vika észrevette, hogy valami megváltozott.
Szemjon mintha távolabb került volna, és ő teljesen összezavarodott.
Pedig minden tökéletes volt közöttük – szenvedély, megértés – de a férfi mégis kerülni kezdte.
Igazságos emberként úgy döntött, őszintén beszél vele:
– Szemjon, felnőttek vagyunk. Hagyjuk a játékokat. Ha vége, mondd ki nyíltan. Nem fogok jelenetet rendezni.
A férfi mélyet sóhajtott, és finoman megfogta a kezét:
– Vika, nem tudom, hogyan viselkedjek. A kapcsolatunk… én többet akarok. Értesz?
Reggelente együtt ébredni, terveket szőni, megosztani a mindennapokat. De ki vagyok én, és ki vagy te? Két külön világban élünk…
Vika elgondolkodva nézett rá:
– És ha mondjuk én is csak egy bolti eladó lennék? Akkor milyen lenne a kapcsolatunk?
Szemjon elmosolyodott:
– Akkor már a feleségem lennél. És egy percre sem engednélek el.
Jól esett ezt hallani, de tudta, hogy nem csak a társadalmi különbségekről van szó.
– Szemjon, tíz évvel idősebb vagyok nálad – emlékeztette lágyan.
– Vika, őrült vagy! Nézz körül. Nézd meg a harmincöt éves nőket, aztán magadat. Csodásan nézel ki.
– Ez azt jelenti, hogy akkor is feleségül kérnél, ha előbb csődbe mennék? – nevetett fel Vika, bár belül nyugtalan volt.
Az esküvő igazi szenzáció volt, a város napokig erről beszélt.
Addigra Vika már sok munkát delegált, és két nap múlva indulniuk kellett a nászútra.
Minden reggel Szemjon mellett ébredni igazi boldogság lett számára.
Elhitte, hogy ez valódi szerelem.
A gyermekvállalásra nem gondolt – már nem volt fiatal, és nem akarta kockáztatni az egészségét.
Az esküvő előtt őszintén elmondta Szemjonnak:
– Biztos vagy bennem? Nem tudok gyereket adni neked.
A férfi egy pillanatra megrezzent, vagy talán csak képzelte.
– Vika, hagyd ezt. Szeretlek. Nem elég ez?
– De, Szemjon, elég – válaszolta meghatottan.
Egy reggel, amikor Szemjon nem volt otthon, kopogtak az ajtón.
Vika köntöst kapott magára, és kinyitotta.
Egy futár hozott egy lemezt – videóval és képekkel az esküvőről.
Milyen gyorsan elkészült!
Kávét főzött, leült a tévé elé, és betette a lemezt.
A férje még nem ért haza, így ő lehetett az első, aki újra átélhette a különleges pillanatokat.
Ahogy nézte a felvételeket, mosolygott.
De hirtelen megakadt a szeme egy jeleneten.
Egy fiú tűnt fel – nyilván egy utcagyerek.
Lelkesen integetett valakinek.
Az ilyen koldulók nem voltak ritkák az ilyen rendezvényeken, de aztán valami más is feltűnt.
A fiú Szemjonnal beszélgetett.
Nyilvánvalóan ismerték egymást.
Vika visszatekerte a videót, és felnagyította a képet.
A férje pénzt adott a fiúnak.
Aztán még a kabátját is eligazította – nem úgy viselkedett, mint egy idegennel.
Mit jelent ez?
Miért beszélt Szemjon egy koldussal?
Zsarolták volna?
Vagy csak kedvességből?
Nem volt válasz, de a kérdések szaporodtak.
Talán fenyegették, és Szemjon fizetett a hallgatásért.
Ez az ötlet egyre logikusabbnak tűnt Vika számára.
Felszökött a pulzusa – tehát Szemjon valóban titkol valamit.
És ha így van, akkor csak a pénz miatt vette el.
Amikor Szemjon hazaért, Vika idegösszeomlás szélén állt.
A férfi rögtön érezte, hogy baj van:
– Történt valami?
– Kérded, hogy történt-e valami? – a hangja remegett.
– Nem akarsz mesélni arról a fiúról, aki az esküvőnkön volt?
Szemjon lassan leült:
– Szóval már tudsz róla…
– Igen! Megbeszéltük, hogy őszinték leszünk egymással.
– Nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. Hallgass meg. Csomagolj össze. Meg fogod ismerni Andrejt, és utána döntesz.
– Miről dönteni? Kit ismerjek meg?
A férfi egyenesen a szemébe nézett:
– A fiamat, Andrejt. És utána te döntesz, hogyan tovább.
Vika zavarodott volt.
Ha csak a pénzért vette volna el, és tudta volna, hogy kiderült, máshogy viselkedne.
De Szemjon határozottnak tűnt, bár kissé aggódott.
– Rendben, menjünk, de nem értem, miért kell találkoznom Andrejjel. Nem beszélhetünk itt?
– Vika, kérlek. Andrej jó fiú. Remélem, jól kijöttök majd. El kellett volna mondanom hamarabb, de féltem. Féltem, hogy elhagysz, ha megtudod, hogy van egy fiam.
Vika ösztönösen felemelte a kezét:
– Állj, megőrjítesz. Van egy fiad?
Szemjon sóhajtott, és lehajtotta a fejét:
– Akartam mondani, de sosem jött el a megfelelő pillanat. Andrej a nagymamájával él – az anyja anyjával.
Idős és beteges. Mindig sokat dolgoztam, hogy eltartsam őket – gyógyszert venni a nagyinak, fenntartani a házat.
Vika megdöbbent:
– Kik ők? Miért titkoltad?
– Ők mindvégig tudtak rólad. Persze Andrej néha dühös volt, de elmagyaráztam neki, mennyit jelentesz nekem, és hogy félek elveszíteni téged.
Tudom, hogy most furcsán hangzik, és bárki azt gondolhatná, hogy a pénz miatt volt.
A férfi elhallgatott, mintha erőt gyűjtene:
– Az esküvőnk napján a nagymamának roham jött – felment a vérnyomása. Pánikba esett.
Andrej megijedt, és nem tudott mást tenni – koldusnak öltözött, hogy ne tűnjön fel senkinek, és hozzám rohant.
Otthon is lett volna pénz, de ösztönösen hozzám jött. Megnyugtattam, pénzt adtam neki, és elmondtam, milyen gyógyszert vegyen. Ennyi az egész.
– Szóval van egy fiad…
Vika még mindig nem tudta felfogni.
– Miért nem mondtad el korábban?
– Féltem a reakciódtól. Azt hittem, tehernek tekintenél – hogy „csomaggal” érkezem. Most már tudom, hogy hibáztam.
Ha úgy döntesz, hogy vége, elfogadom. Hiszen valójában becsaptalak a hallgatásommal.
