– Vika, megkaptad már a GYES-t? – érdeklődött feleségénél Slava.
– Igen.
– Remek!
Már kinéztem magamnak egy új autót.
Persze nem vadonatújat, de kevés van benne a kilométer.
Eladom a régit, hozzáteszem a te GYES-ed, és majd együtt járkálunk az új kocsival.
– És honnan gondolod, hogy ezt a pénzt az autóra adom neked? – csodálkozott Vika.
– Hát hogyne?
Már rég mondtam neked!
– Bármit mondhattál, bármikor, attól még nem biztos, hogy egyetértek veled.
– Majdnem négyszázezer!
Hova akarod elkölteni? – háborodott fel Slava.
– 384 ezer – javította ki Vika.
– És most nem fogom elkölteni.
Ki tudja, mi történhet.
Jó lesz még valamire.
– Egyáltalán nem költöd el?
– Slava, most még megvan mindenünk.
Babakocsi, kiságy, mindent a szülők vettek.
Rengeteg ruha jött a lánykának, és kaptunk újat is.
Anita most mindennel el van látva.
Plusz fél évig minden hónapban kapok támogatást.
Aztán már nem.
Akkor majd kell a pénz.
Slava úgy fújtatott, mint az egér a gabonára.
Rájött, hogy három évig tutira nem tud autót cserélni.
Persze a fizetése elég az élethez, de nem több – Vika az elmúlt két évben szépen haladt a karrierjében, míg ő csak egy sima menedzser maradt.
„Igen, hallgatnom kellett volna anyára – már tavaly is azt tanácsolta, hogy cseréljük le az autót, amikor Vikát előléptették” – gondolta Slava.
Másnap megjelent Margarita Pavlovna az otthonukban, mikor Slava dolgozott.
– Vika, meglepődtem – mondta az anyós.
– Soha nem gondoltam volna, hogy pénzügyi vitátok lesz Slavával.
– Üdvözlöm, Margarita Pavlovna.
Milyen vitára gondol?
Slava javasolta, hogy cseréljünk autót – én nemet mondtam.
Úgy gondolom, hogy egy családban, ahol most született a gyerek, az új autó nem a legfontosabb – válaszolta nyugodtan Vika.
Az anyóssal mindig távolságtartó, semleges volt a viszonya.
– De Slava régóta autócsere mellett van, és most, hogy lehetőségetek van rá, te ellenzed.
Ráadásul ez nem csak a te pénzed, hanem Slava is.
Így együtt kellene döntsetek, mire költitek – jelentette ki Margarita Pavlovna.
– Nem, téved – mosolygott Vika.
– Ez a támogatás terhességre és szülésre szól.
Slava nem volt terhes és nem szült.
Egyébként ez a támogatás nem közös vagyontárgy, és válás esetén sem osztják el.
Higgyen a jogásznak.
Este Vika beszélni akart a férjével.
– Slava, hány éves vagy? – kérdezte.
– Harminckettő.
Elfelejtetted? – válaszolta.
– Nem.
Emlékszem.
De ma, amikor jött az anyád, olyan volt, mintha nem lennél több nyolcnál.
– Nem értem – nézett rá Slava.
– Mit nem értesz?
A harminckét éves gyerek a feleséggel panaszkodik az anyjának!
Ha még egyszer előfordul, elválok tőled.
Olyan férfit akarok magam mellé, aki önálló, nem egy mama-fia.
Miért is mondtad el Margarita Pavlovnának?
– Csak megkérdezte, mikor veszek új autót, elmondtam neki mindent – felelte Slava.
– Ha még valamit kérdez, azt is mind kibeszéled?
A családi ügyeket a családban kell megbeszélni.
Nem a rokonokkal.
Még a legközelebbi rokonokkal sem.
És már kértem, hogy ne mondj el mindent az anyádnak, ami köztünk történik.
– Mikor?
– Amikor azt beszéltük meg, mikor lenne a legjobb teherbe esnem.
Másnap már Margarita Pavlovna mindent elmondott a nővéreinek és barátnőinek.
És nekem kellett válaszolni a tapintatlan kérdéseikre.
– Nem gondoltam, hogy anya ilyen gyorsan mindent el fog terjeszteni – válaszolta bűnbánóan Slava.
– Akkor legközelebb gondolkodj, és minden rendben lesz.
Vikának keményebb volt a jelleme, mint Slavának.
Talán ezért haladt gyorsabban a karrierjében.
De jól éltek.
Együtt éltek.
Bár világos volt, hogy a feleség viszi a prímet.
Amíg Anita fél éves nem lett, Vika majdnem állandóan a lánya mellett volt.
Csak háromszor ült vele bébiszitter.
Amikor Anita fél éves lett és Vika abbahagyta a szoptatást, megegyeztek Slavával, hogy havonta egyszer-kétszer ő fog vele lenni, hogy Vika barátokkal találkozhasson vagy bevásároljon.
Volt, hogy ketten mentek el valahová, ekkor a rokonok vigyáztak Anitára.
Egyszer Vikát egy barátnője meghívta egy esküvőre.
Slava felhívta az anyját, hogy vigyázzon a kisunokára.
De ő nem vállalta.
– Slava, az anyád már többször is nemet mondott.
A múlt hónapban a mamám és a nővérem volt vele, kényelmetlen újra kérni, úgyhogy sajnálom, de Lerka esküvőjét nem hagyhatom ki, megyek egyedül.
Másnap megint kaptak szidást az anyóstól:
– Natasa mondta, hogy mégis elmentél egyedül az esküvőre.
Hogy tudtad…
De Vika félbeszakította:
– Elnézést, Margarita Pavlovna, éppen Anitát öltöztetem sétához.
De mindent megértettem: elégedetlen velem.
Hétfőn már az anyós állt az ajtóban.
– Vika, komolyan beszélni jöttem.
Így nem mehet tovább – kezdte.
– Egyetértek.
De megkérdezhetek valamit?
Margarita Pavlovna leült a székbe.
– Már öt éve ismerjük egymást.
Mondtam már neked durva szót? – kérdezte Vika.
– A fiad itt él, az én lakásomban, ami mindig világos és tiszta.
Sosem éhezik, és nem jár szakadt, gomb nélküli ingben.
Még a házimunkában sem nagyon veszem igénybe Slavát.
Ha beteg, én kezelem.
Neki lányt szültem, neked unokát.
Margarita Pavlovna, mondd meg, mi nem tetszik?
– A fiamból nyalánkot csináltál.
Te mindig mindent eldöntesz, neki még szava sincs – jelentette ki az anyós.
– Téved.
Sokat megbeszélünk együtt, és nem mindig az én véleményem győz – tiltakozott Vika.
– Érdekes, és akkor miért nem tudok róla? – csípősen kérdezett Margarita Pavlovna.
– Mert ezek a családi ügyek, nem kell idegeneknek tudniuk.
– Szóval idegennek tartasz? – csattant fel az anyós.
– A családunk én, Slava és Anita vagyunk.
Ti a rokonaik vagytok.
Nem szólok bele Leonid Mihajlovics ügyeibe sem.
És engedjétek meg, hogy úgy éljünk, ahogy akarunk.
– Vagyis ahogy te akarod – vonta le a következtetést Margarita Pavlovna.
– Azt mondtad, Slavának nem kell új autó, és kész, a beszélgetés véget ért.
– Már beszéltünk az autóról.
Ez a pénz fontosabb dolgokra kellhet – válaszolta Vika.
Összességében nem jutottak konszenzusra.
De Margarita Pavlovnát az verte ki a biztosítékot, hogy a menyük munkába állt, és a gyereket bébiszitterre bízta.
– Tudod, mondta Vika a férjének, először is másfél év után már ki vagyok merülve, úgy érzem, agyam penészes lett.
Másodszor, a cégnél átszervezések vannak, ha most nem megyek vissza, kirúghatnak.
És ami a legfontosabb: megüresedett Olga Szergejevna helye.
Tudod, az a bébiszitter, aki a Szinickiek két gyerekét nevelte.
Most Dásha és Rodion mellett volt, de ő most óvodába ment.
Olga Szergejevna orvosi végzettséggel és óriási tapasztalattal rendelkezik kisgyerekek gondozásában.
Persze a fizetésem több mint felét odaadom neki, de megéri.
Nem bánod?
– Próbáljuk meg – egyezett bele Slava.
– Ha kell, bármikor visszamehetsz GYES-re.
Amikor ezt megtudta, Margarita Pavlovna az egész rokonság előtt karrieristának, csipkelődő anyának és szarkának nevezte Vikát.
Két hónappal azután, hogy a feleség dolgozni kezdett, Slava szomorúan jött haza.
– Új irodát nyitnak a Központi kerületben.
Van vezetői állás.
A főnök ajánlotta fel nekem – mondta Vikának.
– És akkor mi a baj?
Remélem, elfogadtad? – kérdezte.
– Hétfőn kell választ adnom.
A gond az, hogy előtte tanfolyamra kell menni – három hét.
És az fizetős, ráadásul Szentpéterváron – felelte Slava.
– Semmi gond.
Van pénzünk – az, amit új autóra akartál elkölteni.
Három hétig megoldjuk nélküled.
Tanulj! – mondta Vika.
Slava megkapta az új pozíciót, és vele magasabb fizetést.
Nemsokára Vika észrevette a férje viselkedésének változását – magabiztosabb lett.
Különösen megörült, amikor véletlenül meghallotta Slava beszélgetését az anyjával:
– Anya, ne zajongj, ne idegeskedj, nyugodj meg.
Mi magunk döntünk majd mindenről.
