A kis Alisa sehogy sem tudta megérteni, miért nem szeretik őt a szülei.
Az apja ingerült volt vele, az anyja pedig mintha csak gépiesen végezné a gyermekgondozással kapcsolatos feladatait – őt sokkal jobban foglalkoztatta a férje hangulata.
Az apai nagymama, Tatjana Ivanovna magyarázta, hogy apu sokat dolgozik, anya is azért dolgozik, hogy Alisának semmiben ne legyen hiánya.
Meg hát ott vannak a házimunkák is.
Az igazság akkor derült ki, amikor Alisa véletlenül meghallotta a szülei veszekedését.
„Lida, megint elsóztad a levest!” – vágta oda az apa.
„Semmit sem tudsz rendesen megcsinálni!”
„Ványa, ugyan már! Kóstoltam, teljesen rendben volt” – védekezett az anya.
„Nálad mindig »rendben«! Még fiút sem tudtál szülni! A férfiak rajtam nevetnek – tehetetlen vagy!”
Aligha nevetett rajta bárki is – kemény férfi volt, kamionsofőrként dolgozott a saját nyergessel, sok mindent látott –, de a hangjában olyan sértettség és harag csengett a felesége iránt a lány miatt, hogy Alisa elszégyellte magát.
Most már értette, miért küldték mindig a nagymamához, amikor az apja hazaért a fuvarból – egyszerűen nem bírta elviselni, hogy „nem fia” van.
Alisa szeretett Tatjana Ivanovnánál lenni.
Együtt tanulták a leckéket, főztek, ruhákat varrtak.
És mégis, nagyon fájt neki a szülei viselkedése.
Nem sokkal a veszekedés után Ivan és Lídia váratlanul bejelentették, hogy egy nagyvárosba költöznek.
Azt mondták, megunták ezt a helyet, változást akarnak, talán az új helyen fiú is születhet majd.
A döntést természetesen az apa hozta meg, az anya pedig – ahogy mindig – egyetértett vele.
Csakhogy volt egy apró probléma: Alisát nem akarták magukkal vinni ebbe az új életbe.
„A nagymamánál maradsz egy ideig, majd elhozunk” – motyogta lehajtott fejjel az anya.
„Én magamtól sem akarok veletek menni – nagymamával jobb” – jelentette ki büszkén Alisa, bár a szíve összeszorult a sértettségtől.
De sebaj!
Itt marad a szeretett nagymamájával, hűséges barátaival és kedves tanáraival.
A szülei pedig éljenek, ahogy akarnak – ő többé nem fog miattuk szenvedni!
Alisa még csak tízéves volt, amikor Ivannak és Lídiának megszületett a régóta várt fia – az öccse, Artyom.
Erről az apa ünnepélyesen számolt be videóhívásban a feleségnek és a lánynak.
A szülők ezek alatt az évek alatt egyszer sem látogatták meg Alisát, az anya csak telefonált, az apa pedig „üdvözleteket küldött”.
Időnként küldtek kisebb pénzösszegeket Tatjana Ivanovnának, de alapvetően az ő gondoskodására volt bízva az unoka.
Egy évvel később az anya hirtelen közölte, hogy Alisának hozzájuk kell költöznie.
Ezért személyesen is eljött.
„Na, napocska – csicseregte. – Most már együtt fogunk élni. Megismered végre az öcsédet. Összebarátkoztok.”
„Nem akarok sehova menni” – ráncolta a homlokát Alisa.
„Nagymamával jó nekem.”
„Ne hisztizz, lányom! Már nagy vagy, segítened kell anyának.”
„Lida, lassíts egy kicsit!” – szólt közbe Tatjana Ivanovna.
„Ha azért jöttél, hogy Alisából ingyen dadát csinálj, azt nem engedem!”
„Ez az én lányom, majd mi eldöntjük!” – vágta vissza az anya.
De a nagymamát nem volt olyan könnyű megállítani.
„Ha itt tovább cirkuszolsz, bejelentem a gyámhatóságnál, hogy magára hagytátok a gyereket! Elveszítitek a szülői jogotokat – szégyenkezhettek majd eleget!”
Még vitatkoztak egy darabig.
Miről – azt Alisa már nem hallotta, a nagymama sürgősen elküldte a boltba.
Aztán az anya többé nem említette a költözést, és két nap múlva hazament.
A következő tíz évben a szülők nem jelentek meg.
Alisa elvégezte az iskolát, majd a főiskolát, és a nagymama régi barátjának, Szergej Petrovicsnak a segítségével könyvelőként helyezkedett el egy kis cégnél.
Randevúzni kezdett egy sofőrrel, Dímával, és az esküvőt is tervezték, de halasztaniuk kellett – Tatjana Ivanovna elhunyt.
Az anya és az apa kettesben érkezett a temetésre.
Artyomot egy ismerősnél hagyták – minek egy gyereknek ilyen szomorú eseményen részt venni?
Alisát mindez nem érdekelte – nagyon szerette a nagymamáját, és a veszteség teljesen lesújtotta.
Talán ezért nem értette azonnal, miről beszél az apja a tor után.
„Na… hát… a lakás eléggé elhanyagolt állapotban van” – jegyezte meg Ivan, körbenézve.
„Sokat nem adnak érte.”
„Ványa!” – nézett rá rosszallóan az anya.
– „Most nem alkalmas…”
„Miért ne? A kérdéseket azonnal meg kell oldani. Indulnunk kell, Artyom otthon van egyedül.”
„Szergej Petrovics, tudna esetleg ajánlani egy ingatlanost? Foglalkozna az eladással.”
„És mit is akarsz eladni, Ványa?” – kérdezte Szergej Petrovics.
„Hogyhogy mit? Ezt a lakást. Artyomnak lakás kell. Persze ennyi pénz nem elég egy jó lakáshoz a mi városunkban, de előlegnek megteszi. Mire Artyom 18 lesz, a hitelt úgyis kifizetjük.”
A síró Alisa közönyösen nézett ki az ablakon, és nem szólt közbe.
„Ványa, ezek szerint az a terved, hogy a saját lányodat kidobod az utcára?” – kérdezte Szergej Petrovics.
„Hol fog élni?”
„Már felnőtt! Menjen férjhez, majd a férje eltartja!”
„Hát igen…” – sóhajtott a nagymama barátja.
– „Tánya valószínűleg nem tévedett veled kapcsolatban. De ebből nem lesz semmi, Iván. Van egy törvényesen megírt végrendelet, és a lakás most már kizárólag Alisáé.”
Az apja elhallgatott.
„Szóval becsaptad a nagymamát?” – vetette oda dühösen Alisának, aki végre felfogta a beszélgetés lényegét.
– „Na, majd meglátjuk! A végrendeletet meg lehet támadni.”
„Tánya erre is gondolt” – mondta nyugodtan Szergej Petrovics.
– „Tudd meg, Iván, hogy Alisát nem adom oda neked.”
Az apának elég volt egy nap, hogy utánajárjon – a törvény a lánya oldalán áll.
Meg lehet próbálni megtámadni a végrendeletet, de nagy költségekkel jár, és az eredmény korántsem biztos.
„Aliska, van benned egy kis lelkiismeret?” – próbált más oldalról hatni.
– „Te majd férjhez mész, a férjed eltart, de Artyomnak lakás kell – ő férfi. Mondj le az örökségről!”
„Eszem ágában sincs” – vágta rá Alisa.
„Akkor legalább hadd fizessünk neked… Százezer forintot… Az elég lesz előlegnek, majd hitelt vesztek fel.”
„Nem akarom, és beszélni sem akarok többet veled!”
„Hogy mered!..”
„Ha nem hagysz békén, kihívom a rendőrséget. Mindkettőtöket kivezettek innen.”
Alisa eltökélten készült teljesíteni a nagymama akaratát, aki egész életében gondoskodott róla, és neki sem akaródzott lakás nélkül maradni.
Az apja nem szerette a rendőrséget – igyekezett mindig kerülni a törvényes konfliktusokat.
Így hát ő és az anya…
