Rajtakaptam a férjemet egy másik nővel, és beadtam a válókeresetet.
Aljona az ablaknál állt, és egy háztartási gépek katalógusának oldalait lapozgatta.
Tekintete megakadt egy harminckétezer rubelbe kerülő mosógépen.
A régi már harmadik hónapja úgy búgott centrifugálás közben, hogy az alsó szomszédok panaszkodtak.
– Ilja, nézd meg ezt a modellt – szólította Aljona, és a férjének nyújtotta a katalógust.
– Még halk mosás programja is van.
Ilja felállt a kanapéról, és odalépett.
Elvette a katalógust, futólag átlapozta, majd félretette.
– Minek nekünk új mosógép? – kérdezte, miközben elővette a telefonját a zsebéből.
– A régi még működik.
– Viszont az én telefonom már fél éve vacakol.
Az akkumulátor három óra alatt lemerül.
Aljona összevonta a szemöldökét.
A mellkasában irritációs hullám kezdett feltörni.
Hiszen abban állapodtak meg, hogy éppen a mosógépre spórolnak.
– A múlt héten beszéltünk erről – emlékeztette Aljona, igyekezve nyugodt hangon beszélni.
– Megállapodtunk, hogy először a lakásba veszünk új gépeket.
– Meggondoltam magam – vágta rá Ilja.
– Nekem most a telefon fontosabb.
– A munkám miatt állandóan elérhetőnek kell lennem.
Aljona az ablakhoz lépett.
Odakint sötétedett.
A lakásban, amely már a házasságkötésük előtt is az övé volt, szinte fojtogatóvá vált a feszültség.
Két évvel ezelőtt Ilja ideköltözött, és akkor minden olyan egyszerűnek tűnt.
– Ilja, mi a mosógépre tesszük félre a pénzt – fordult vissza hozzá Aljona.
– Ha most elviszed a pénzt telefonra, elölről kell újra gyűjtenünk.
– Na és? – vont vállat Ilja.
– Várunk még pár hónapot.
– Viszont lesz egy rendes készülékem, nem ez a tégla.
Aljona ökölbe szorította a kezét.
Belül forrt benne minden az igazságtalanságtól.
Ilja már kinyitotta a laptopot, és egy webáruházban nézegette az okostelefonokat.
– Ez itt remek – mutatta a képernyőt Aljonának.
– Csak negyvenötezer.
– A megtakarításból kiveszek harmincat, a többit kiegészítem a fizetésemből.
– Nem – mondta határozottan Aljona.
– Ez közös pénz, és mi megbeszéltük, hogy a lakásban szükséges dolgokra költjük.
Ilja olyan erővel csapta le a laptop fedelét, hogy Aljona összerezzent.
– Mindig te parancsolsz! – robbant ki belőle.
– Te döntesz kettőnk helyett, mi kell és mi nem.
Aljona leült a kanapéra.
Ilja állva maradt.
A csend egyre hosszabbra nyúlt, és elviselhetetlenné vált.
Egy hét telt el a veszekedés után.
Ilja végül mégis megvette magának a telefont, és a közös megtakarításból fizette ki.
Aljona próbált nem gondolni rá, de a sértettség belülről emésztette.
Este Ilja a nappaliban ült a laptoppal, Aljona pedig a konyhában készítette a vacsorát.
A sült csirke illata betöltötte a lakást.
– Aljon, gyere ide – szólította Ilja.
– Beszélnünk kell.
Aljona lekapcsolta a tűzhelyet, megtörölte a kezét a konyharuhában, és átment a nappaliba.
Leült a férjével szemben álló fotelbe.
– Arra gondoltam – kezdte Ilja, a kanapé támlájának dőlve –, hogy talán külön kasszán kellene élnünk.
Aljona meglepetten felvonta a szemöldökét.
Kapcsolatuk elején éppen Ilja volt az, aki ragaszkodott a közös kasszához.
Azt mondta, így helyes egy családban.
– De hiszen te magad javasoltad, hogy egyesítsük a pénzügyeinket – emlékeztette Aljona.
– Azt mondtad, én jobban átlátom a kiadásokat.
– Igen, én javasoltam – Ilja a nyakát masszírozta.
– De most látom, hogy ez így nem működik.
– Te túlságosan kontrollálod minden egyes kiadásomat.
Aljona felállt a fotelből, és az ablakhoz lépett.
Odakint felgyulladtak az utcai lámpák.
Az üvegben visszatükröződő arca sápadtnak tűnt.
– Tehát amikor kényelmes volt neked, hogy én vezetem a költségvetést és spórolok, akkor minden rendben volt – mondta Aljona, anélkül hogy hátrafordult volna.
– De most, hogy úgy akarsz költeni, ahogy neked tetszik, hirtelen külön kassza kell?
– Ne csűrd-csavard – morrant rá Ilja.
– Egyszerűen mindenki a saját pénzével rendelkezik majd.
– Mi ebben a rossz?
Aljona hirtelen megfordult.
Szemeiben könnyek csillogtak, amelyeket nagy erővel próbált visszatartani.
– Rendben – sóhajtott.
– Legyen külön.
– Mindent felezünk: rezsit, élelmiszert, tisztítószereket.
– A rezsit felezzük – bólintott Ilja.
Aljona gúnyosan elmosolyodott.
Persze, Ilja nem tudott főzni, és arra számított, hogy ő továbbra is ellátja majd élelemmel.
De most már másképp lesz.
Három hónappal később a lakásuk olyan hellyé változott, ahol két idegen ember élt egymás mellett.
Aljona csak magának vásárolt élelmiszert, és kis adagokat főzött.
Ilja eleinte félkész ételeken élt, később házhozszállítást rendelt.
A hónap végére drámaian kifutott a pénzből.
– Aljon, lesz vacsora? – kérdezte Ilja, benézve a konyhába.
Aljona zöldségragut kavargatott a serpenyőben.
Bazsalikom és paradicsom illata lengte be a helyiséget.
– Nekem igen – felelte nyugodtan.
– Hogy neked lesz? – háborodott fel Ilja.
– És én mit eszem?
Aljona lekapcsolta a tűzhelyet, és a ragut tányérra szedte.
A férje mellett elhaladva átment a nappaliba, és leült az ablak melletti asztalhoz.
– Hiszen te akartad a külön kasszát – emlékeztette, miközben a villájára szúrt egy darabka padlizsánt.
– Tessék, vedd meg magadnak az ennivalót.
– Ez abszurd! – állt meg Ilja a nappali ajtajában.
– Mi család vagyunk, nem albérlőtársak egy közös lakásban!
Aljona letette a villát, és a férjére nézett.
Az arca a dühtől egészen elvörösödött, de ő többé nem akart engedni.
– Család? – ismételte Aljona.
– Te magad akartad a külön kasszát.
– Most mi nem tetszik benne?
Ilja sarkon fordult, és bevonult a hálószobába, nagyot csapva az ajtóval.
Aljona tovább vacsorázott egyedül.
A reggeli hívás a közjegyzőtől teljesen váratlanul érte Aljonát.
Egy távoli rokona, akire alig emlékezett, örökséget hagyott rá.
Az összeg hallatán le kellett ülnie – több mint tízmillió rubel.
Többször is visszakérdezett a közjegyzőtől, nem történt-e tévedés.
Ugyanazon a estén Ilja is megtudta az örökség hírét.
Aljona nem is készült titkolni előle semmit, ráadásul a papírok ott hevertek az asztalon.
A férje szinte egy szempillantás alatt megváltozott.
– Aljonocska, micsoda szerencsés vagy te – ölelte át Ilja a feleségét hátulról, miközben az a laptop előtt ült.
– Ünnepeljük meg ezt az eseményt, jó?
Aljona megfeszült az érintésétől.
Az utóbbi hónapokban Ilja alig mutatott gyengédséget, most pedig hirtelen ennyi figyelmet szentelt neki.
– Elmehetnénk étterembe – folytatta Ilja, és homlokon csókolta.
– Vagy hétvégére kiugorhatnánk a városból.
– Ilja, hagyd abba – húzódott ki az ölelésből Aljona.
– Túl átlátszó, amit csinálsz.
– Miről beszélsz? – tett úgy Ilja, mintha nem értené.
– Csak örülök a szerencsédnek.
– A mi szerencsénknek.
Aljona felállt az asztaltól, és a kanapéhoz ment.
Felült rá, és keresztbe tette a lábait.
Ilja utána ült.
– Tudod, mire gondoltam? – Ilja a kezébe fogta Aljona kezét.
– Most már megengedhetünk magunknak egy gyereket.
– Van pénz, nem kell többé a jövő miatt aggódnunk.
Aljona szíve megremegett.
Annyira vágyott gyerekre, de Ilja mindig lebeszélte, azzal érvelve, hogy nincs rá elég pénz.
És most, hogy megjelent az ő pénze, a férje hirtelen a gyerek témáját hozta szóba.
– Képzeld el, ahogy apró lábacskák dobognak majd a lakásban – folytatta Ilja, miközben simogatta a nő kezét.
– Veszünk egy nagyobb lakást, talán még egy házat is a városon kívül.
Aljona a férjére nézett.
Ilja olyan őszintén, olyan melegen mosolygott.
Az esze azt kiabálta, hogy ez csak színjáték, de a szíve árulón olvadni kezdett.
Talán a pénz valóban megoldaná a problémáikat?
Aljona egy teljes mappányi lelettel jött ki a rendelőintézetből.
Minden rendben volt, tervezhette a terhességet.
Lelke egyszerre volt könnyű és nyugtalan.
Úgy döntött, hazafelé átvág a parkon, és egy árnyas sétányra kanyarodott.
Előtte egy ismerős alak tűnt fel.
Ilja sétált az ösvényen, zsebre dugott kézzel.
Aljona felgyorsította lépteit, hogy rászóljon, de abban a pillanatban egy fiatal lány futott oda hozzá.
Egy szőke, rövid szoknyás lány csimpaszkodott Ilja nyakába, és szájon csókolta.
Ezután kézen fogva továbbindultak.
Aljona dermedten megállt.
A mellkasában minden összeszorult, de a lábai maguktól vitték tovább őt utánuk.
A parkösvényen sétált mögöttük, a fák mögött megbújva.
A könnyei elhomályosították a látását, de makacsul ment tovább.
– Minden a terv szerint halad – hallotta Ilja hangját.
– Aljonka már elvégezte a vizsgálatokat.
– Hamarosan teherbe esik.
– És aztán? – kérdezte a lány, még szorosabban simulva Iljához.
– Aztán egyszerű lesz – vigyorgott Ilja.
– A gyerek végleg hozzám láncolja.
– Utána majd ráveszem, hogy adja oda a pénzt egy családi házra.
– Mindent átír a nevemre, én pedig beadom a válókeresetet.
– Okos vagy – nevetett fel a lány.
– És az illetmény?
– Miféle tartásdíj? – legyintett Ilja.
– Hivatalosan tizenötezret keresek havonta.
– Pár fillért fog csak kapni.
– Mi pedig majd jól élünk abból a sok millióból – mondta a lány álmodozva.
– Pontosan így, kicsim – csókolta meg Ilja.
– Csak tarts még egy kicsit ki.
Aljona a kézfejével törölte le a könnyeit.
A fájdalmat jeges elszántság váltotta fel.
Gyors léptekkel utolérte a párt, és a másik oldalról Ilja karjába kapaszkodott.
– Szia, drágám – szólalt meg jéghideg hangon.
Ilja összerezzent, az arca elfehéredett.
A lány rémülten hátrált egy lépést.
– Aljona, ez nem az, aminek gondolod – kezdett hebegni Ilja.
– Ó, dehogyisnem – vágott vissza Aljona, és a lány felé fordult.
– A lovagja a kapcsolatunk elején aranyhegyeket ígért nekem.
– Most pedig azt tervezi, hogy elveszi tőlem az örökségemet, és magamra hagy a gyerekkel.
– Biztos vagy benne, hogy veled nem ugyanígy fog elbánni?
A szőke lány Aljonáról Iljára nézett.
A szemében előbb kétely, majd félelem villant.
– Ne hallgass rá, hazudik! – nyúlt felé Ilja.
– Ne gyere a közelembe! – hőkölt hátra a lány.
– Ne hívj többé!
A szőke sarkon fordult, és elfutott az ösvényen.
Ilja kinyújtott kézzel maradt a helyén.
– Na látod, ezért romboltad le a házasságunkat – mosolygott gúnyosan Aljona.
– Aljonocska, bocsáss meg – ragadta meg Ilja a felesége kezét.
– Ostoba voltam.
– Adj még egy esélyt, kérlek!
Aljona kirántotta a kezét, és megrázta a fejét.
– Ennek vége, Ilja.
– Alhatsz, ahol akarsz.
– Holnap reggel gyere a holmidért, összepakolom neked.
Aljona sarkon fordult, és a park kijárata felé indult.
Ilja még utána kiabált valamit, de ő csak legyintett, hátra sem nézett.
Otthon Aljona módszeresen pakolta Ilja holmiját a bőröndökbe.
Ingek, farmernadrágok, zoknik.
Minden egyes darab a múltra emlékeztette, amely nem fog visszatérni.
A könnyek patakokban folytak az arcán, de Aljona nem állt meg.
Milyen ostoba és naiv volt!
Hiszen látta, értette, hogy Ilja csak a pénz miatt változott meg.
De annyira hinni akart abban, hogy minden jóra fordulhat, hogy a családjuk még lehet boldog.
Aljona bezárta az utolsó bőröndöt.
Ilyen hibát többé nem fog elkövetni.
Óvatosabb lesz, és megtanulja felismerni a hazugságot már az első pillantásra.
Reggel Aljona már a folyosón várt.
Az ajtó mellett két bőrönd és néhány doboz állt.
Pontban kilenckor megszólalt a csengő.
Aljona ajtót nyitott.
Ilja gyűrött ruhában, borostás arccal állt a lépcsőházban.
– Aljona, beszéljünk – kezdte.
Aljona szó nélkül kitolta az első bőröndöt az ajtón.
Ilja megpróbált beljebb lépni, de ő útját állta.
– Kérlek, hallgass meg legalább – könyörgött Ilja.
Aljona kivitte a második bőröndöt és a dobozokat is.
Ilja az előtérben állt a saját holmija közt, elveszetten és nyomorultan.
– Isten veled, Ilja – mondta Aljona, és becsukta az ajtót.
Elfordította a kulcsot a zárban.
A hátával az ajtónak dőlt.
A másik oldalon Ilja még mindig beszélt, kérlelte, hogy nyissa ki.
Aljona lehunyta a szemét.
Erősebb lesz, és megtanul nem hinni a szép szavaknak.
És talán így egyszer valódi boldogságot talál.
Hazugság nélkül, árulás nélkül.
Aljona ellépett az ajtótól, és a konyhába indult.
Új élete éppen most kezdődött el.
