Katalin a frissen felmosott padlón elkenődő cipőnyomot bámulta. A linóleum tompán csillogott a neonfény alatt.
A szájában ott maradt a fertőtlenítő és az olcsó vegyszer maró íze — ismerős, mindennapos.
Harminckét éves volt. Az elmúlt öt évét nem dátumok, hanem műszakok, vödrök és lépcsőházak mérték.
— Kovács, maga alszik? — csapott le a hang, mint egy ostor.
Tóth András, a Dunavasmű Kft. vezetője állt a terem végében.
— Tíz perc múlva megérkeznek a németek. A tárgyaló csillogjon. Egy porszem se maradjon!
Katalin szótlanul kihúzta magát. Megtanulta, hogyan legyen észrevétlen. Senki ebben az épületben nem sejtette, hogy a kifakult kék köpeny alatt egy nő dolgozik, aki valaha eredetiben olvasta Goethét, és nemzetközi jogi karrierről álmodott.
Az élet nem fokozatosan omlott össze. Egyszerűen megtört.
Az anyja szívrohamot kapott.
Kerekesszék.
Hosszú rehabilitáció.
Számlák, amelyek nemcsak a lakást, hanem minden reményt is felfaltak.
A német nyelv — ami egykor a mindene volt — mélyre süllyedt benne, eltemetve a takarítási listák és túlórák zajában.
A tárgyaló levegője fülledt volt. A makulátlanul tisztára törölt asztalon — amelyet percekkel korábban még ő polírozott — egy iratmappa feküdt. Vastag bőrborítás, drága kivitel.
A tetején sűrű sorok egy rég nem hallott nyelven.
„Vertrag über die Übertragung von Anteilen…”
A betűk önálló életre keltek. Jelentéssé álltak össze.
Katalin megmerevedett.
Ez nem egy átlagos szerződés volt. Ez csapda. Egy jogilag precíz kivégzés.
Tóth úgy vonta ki a gyár vagyonát, hogy közben a befektetőknek csak egy üres jogi váz maradt — a munkásoknak pedig tetemes elmaradt bérek.
— Mi van, Kovács? — lépett be Tóth, lazán igazítva a nyakkendőjén. — Ismerősnek tűnnek a betűk?
Mögötte loholt Farkas László, a főmérnök.
Katalin nem lépett félre. Felemelte a fejét. A szemében valami felvillant — valami, amit mindenki rég eltemetett.
— Hiba van benne, András úr — mondta csendesen. — A tizenkettedik pontnál.
— Az első fizetési csúszásnál a befektetők átveszik az irányítást. Olyan szerződést ír alá, ami egy hónapon belül kidobja magát.
Tóth arca megfeszült, majd lassan beteges bíborba váltott. A főmérnökre pillantott, aztán felnevetett — nehéz, gúnyos hangon.
— Hallod, Laci? — vigyorgott. — Már nem is takarítónőnk van, hanem jogi szakértőnk!
Ránézett Katalinra.
— Foltos köpeny, vödör a kezében — és tanácsokat osztogat.
Közelebb lépett. Drága parfüm és konyak keveredett a levegőben.
— Ha ennyire okos — röhögött fel —, akkor fordítsa le!
A mappát odavágta elé.
Katalin lassan felemelte az iratot. A keze nem remegett. Ez lepte meg a legjobban.
Odabent különös nyugalom volt. Mintha minden eddigi kanyar ide vezetett volna.
Leült az asztal szélére, engedély nélkül. A kopott köpeny halkan súrlódott a bőrszékhez — ahhoz, amelyen addig csak vezetők ültek.
Tóth felhorkant, de nem állította meg. Élvezni akarta a megszégyenítést.
— Rendben — mondta Katalin nyugodtan. — Szó szerint fordítok.
Kinyitotta a szerződést.
— „Részesedések átruházásáról szóló megállapodás. Az átruházó fél szavatolja, hogy nincs rejtett kötelezettség…”
Felnézett.
— Ez nem igaz. Háromhavi bérhátralék már most létezik, és nincs feltüntetve.
Farkas László összerezzent.
— András… mi…
— Hallgass! — intette le Tóth. — Hadd szórakozzon.
Katalin tovább lapozott.
— „Amennyiben a pénzügyi kötelezettségek harminc naptári napon belül nem teljesülnek, a befektető automatikusan megszerzi a teljes irányítási jogot.”
— Magyarul: egy hónap múlva a gyár az övék. Ön pedig senki.
A csend olyan sűrű lett, hogy hallani lehetett a klíma akadozó zúgását.
— Hazudik — sziszegte Tóth. — Úgy fordít, ahogy akarja.
— Akkor tessék — Katalin elővette a régi telefonját. — Hivatalos fordítás.
— Lefotóztam, miközben takarítottam. Elküdtem magamnak e-mailben. Ellenőrizze.
Tóth kitépte a készüléket a kezéből. Végigfutott a sorokon. Az önelégült mosoly megrepedt.
— Laci… — nyelte le a szót. — Te ezt elolvastad?
A főmérnök hallgatott.
— EL OLVASTAD?! — üvöltötte Tóth.
— Nekem… csak a magyar változatot adták oda — motyogta. — Ebben ez nincs benne.
Katalin felállt.
— Mert az magának szólt. A német az igazi. Ők mindig így csinálják. És tudják, hogy maga nem beszél németül.
Tóth ránézett. Először nem felülről.
— Ki maga valójában? — kérdezte rekedten.
— Volt joghallgató Münchenben — felelte Katalin. — Aztán egy nő, akinek az anyja agyvérzést kapott. Most takarítónő. De a szerződés attól még szerződés.
Az ajtó kinyílt.
Három férfi és egy nő lépett be. A tolmács tabletet tartott.
— Guten Tag — mondta a nő. — Kezdhetjük az aláírást?
— Egy pillanat — mondta Tóth. — Felmerültek bizonyos… részletek.
A nő Katalinra nézett. A tekintetük találkozott.
— Ő fordította? — kérdezte angolul.
— Igen — válaszolta Katalin ugyanazon a nyelven. — És biztos vagyok benne, hogy nem erre számítottak.
A nő halványan elmosolyodott.
— Akkor beszéljünk nyíltan.
A tárgyalás két órán át tartott. Tóth előbb kiabált. Aztán fenyegetett. Végül elhallgatott.
Mert minden kibúvónál Katalin nyugodtan idézett: paragrafust, alpontot, precedenst.
Amikor a németek távoztak, a szerződés érintetlen maradt.
Tóth pedig védtelen.
Három nappal később ellenőrzés érkezett. Audit. Majd nyomozók.
Valaki névtelenül átadta a dokumentumokat: másolatokat, levelezéseket, dátumokkal, aláírásokkal, fordításokkal.
Egy héttel később Tóth András kartondobozokba pakolta az irodáját.
Katalin épp a lépcsőt mosta. Megállt mellette.
— Tönkretette az életemet — mondta halkan.
Katalin fel sem nézett.
— Nem — felelte nyugodtan. — Csak elolvastam.
Egy hónappal később ideiglenes igazgató érkezett.
A németek újratárgyalták a megállapodást. A termelés maradt. A béreket kifizették.
Katalint behívták a HR-re.
— Állást szeretnénk ajánlani — mondták. — Nemzetközi szerződések jogi szakértőjeként. Próbaidővel.
Katalin hallgatott.
— És — tette hozzá a HR-es — a német fél kifejezetten ragaszkodott magához.
Késő este ért haza. Az anyja aludt. A szobában gyógyszerek és tea illata volt.
Leült mellé, megfogta a kezét.
— Anya… már nem takarítónő vagyok.
Az asszony álmában elmosolyodott.
— Tudtam — suttogta. — Csak egy kicsit későn érkeztél.
Katalin az ablaknál állt, nézte az éjszakai várost, és először évek óta nem fáradtságot érzett, hanem biztos nyugalmat.
A kék köpeny a szék támláján lógott.
Soha többé nem vette fel.
