Azt nem tudta, hogy a felesége már épp felszáll a repülőre.
A bőrönd műanyag kerekei tompán kopogtak a terminál bordázott csempéjén.
Szofija a panorámaablak hideg üvegének támaszkodott, és nézte, ahogy a kövérkés repülőgéphez odatolják a lépcsőt.
A táskájában, az útlevél és a beszállókártya között, a telefon megszakítás nélkül rezgett.
A kijelzőn a férje neve villogott.
Szofija ráérősen elővett egy mentolos cukorkát, a szájába dobta, és csak ezután húzta el a zöld gombot a képernyőn.
— Szonyja, szórakozol velem?! — Oleg hangja olyan sikolyba csapott, hogy el kellett húznia a telefont a fülétől.
— Tele van a folyosó emberrel!
Megjött anya, Valja néni meg két unokával idecitált a megyéből.
Útról jöttek, fáradtak.
Merre jársz?
És ami a legfontosabb: miért üres a hűtő?!
Hol az a kacsa, amit anya várt?
Szofija roppantott egyet a cukorkán.
— A fagyasztó alsó polcán, Oleg.
A leghátsó sarokban.
Kőkemény, akárcsak a lelkiismereted.
— Mit jelent az, hogy a fagyasztóban?! — a háttérben egy gyerek nyöszörgött, Oleg rászólt.
— Szonyja, ne idegesíts.
Az emberek azért jöttek, hogy felköszöntsenek a születésnapodon!
Te meg még a salátákat sem vágtad fel.
Azonnal fogj taxit, és villámgyorsan haza.
— Drágám, te hol vagy?
És ki fog főzni? — utánozta Szofija a férje reggeli hanghordozását.
— A sarkon lévő szupermarket készételrészlege este tízig nyitva van.
Vegyetek pelmenyit.
Én meg elrepülök.
Öt perc múlva beszállás.
Nem hallgatta végig, ahogy a férje levegőt vesz a következő tirádához, hanem kinyomta.
A házasságuk hat éve alatt ő becsülettel hunyta be a szemét afölött, milyen ügyesen álcázta Oleg a fösvénységét és a háztartási önzését a divatos „racionalitás” szóval.
Neki, akkor még harmincévesen, Oleg elképesztően megbízhatónak tűnt.
Öt évvel idősebb férfi, megtervezett élettel, káros szokások nélkül, „felesleges” kiadások nélkül.
Az első vészjelzések már a úgynevezett mézeshetek alatt megszólaltak.
— Szonyja, ugyan minek az Emirátusok?
Kit nem láttunk ott? — okoskodott Oleg, miközben pedánsan kupacokba rendezte a szupermarketes blokkokat a konyhaasztalon.
— Túlárazni azt, hogy izzadjunk a parton?
Menjünk inkább anyámhoz a faluba.
Ott van háza, a folyó két lépésre.
Közben még segítünk is az embernek.
Szofija beleegyezett.
Azt hitte, ez a gondoskodás jele az idősebb generáció iránt.
Már az első napon az anyósa, Raisza Pavlovna, egy kifakult virágos köntöst nyomott a kezébe, és kivitte az üvegházba.
A nyaralás kényszermunkává vált.
A rothadó zöldhulladék szaga, a terheléstől zúgó térdek, és a mindig piszkos körmök.
Szofija szódával mosta ki az üvegeket, cukkinit szeletelt, fedőket sterilizált.
A keze annyira ecetszagú lett, hogy felfordult tőle a gyomra.
Oleg közben tiszta pólóban ült a verandán, és a telefonját nyomkodta.
— Ma megbeszéltem a helyi pasikkal, olcsón hoznak nekünk „bio” cuccot, — jelentette büszkén vacsoránál.
— Látod, anya, milyen szervező vagyok?
Nélkülem tripla áron fizetnél.
Aztán jött a lakásfelújítás.
Szofija könyörgött, hogy legalább a durva munkákra hívjanak brigádot.
De Oleg hajthatatlan volt.
— Egy fillért sem adok idegeneknek.
Megoldjuk mi magunk.
Szofija még most is emlékezett az alapozó ragacsos, kellemetlen szagára.
Halálra dolgozta magát, miközben tépte le a régi szovjet tapétát, ami csak vakolatdarabokkal együtt engedett.
Cipelte a keverékes zsákokat, amíg a férje okos képpel a falhoz nyomta a vízmértéket, és csettintett: „Itt két milliméter a dőlés, csináld újra.”
De az utolsó csepp tavaly télen hullott bele a pohárba.
Oleg hirtelen bejelentette, hogy a kollégák elhívják téli horgászatra, éjszakázós turis bázisra.
Szofija, aki két hete pihenőnap nélkül dolgozott az éves zárás miatt, azt kérte, maradjanak inkább otthon.
— Szonyja, már beszálltam a benzinbe, — legyintett a férje.
— Pihenj otthon, aludd ki magad.
Csakhogy aludni nem sikerült.
Szombat reggel hétkor felhívta Raisza Pavlovna.
A hangja gyenge volt, szaggatott.
— Szonyecska… elestem a verandán.
Úgy fáj a hátam, hogy levegőt se kapok.
Olegnek telefonálok — nem elérhető.
Szofija felpattant, felhúzta a farmert a pizsamanadrágra, beült a volán mögé, és száguldott a jeges úton a falu felé.
Végig remegett.
Súlyos sérüléseket képzelt el, kórházi folyosókat, hosszú rehabilitációt.
Az anyósa házába kopogás nélkül rontott be.
Az orrát megcsapta a frissen főzött tea sűrű illata és a túrós süteményé.
Raisza Pavlovna a konyhaasztalnál ült, piros pozsgásan, frissen, és a tévén reggeli műsort nézett.
— Jaj, megjöttél! — örült meg az anyós.
— Elmúlt!
Bekentem magam kenőccsel, mintha rendbe jött volna.
De ha már itt vagy, akkor állítsuk át az ablakokat nyári módra, mert húz.
Meg a függönyöket is át kéne akasztani, én nem mászom fel a sámlira.
Szofija lassan leült egy székre.
Azonnal mindent megértett.
Azt is, hogy Oleg biztosan kapcsolatban volt az anyjával.
És azt is, hogy szándékosan ment el, és a feleségére hagyta az anyósa háztartási nyűgjeit.
Ez nem véletlen hiba volt, hanem begyakorolt módszer.
Szótlanul felállt, kiment a házból, beült az autóba, és elhajtott.
Otthon felment a légitársaság oldalára, és vett egy jegyet Kalinyingrádba.
Az összes szabadságpénzéből.
Olegnek nem szólt semmit — csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon.
Amikor a férje visszajött, botrányt rendezett.
Ordított a családi költségvetésről, az önzésről.
— A családot cserélted le a saját hóbortodra!
Anya ott egyedül szenvedett a függönyökkel! — háborgott, fel-alá járkálva a szobában.
Szofija akkor csak csendben teázott, és átnézett rajta.
Most pedig közeledett a harminchatodik születésnapja.
Nem kerek évforduló, de Szofijának kétségbeesetten hiányzott az ünnep.
Egy egyszerű, emberi ünnep.
Vett magának egy szép, sűrű, sötétkék selyemruhát, és lefoglalt egy asztalt kettőjüknek egy hangulatos halas étteremben.
— Oleg, péntek este ne tervezz semmit, — szólt neki egy héttel előre.
— Vacsorázzunk kettesben.
Annyira elfáradtam a hajtástól.
Semmi főzés, csak ülünk egy kicsit.
A férje elfordította a szemét.
A körmével vakargatott egy foltot a munkalapon.
— Figyelj, közbejött valami.
A srácok a melóból régóta terveznek egy hétvégét a bázison.
Szauna, saslik.
És pont erre a hétvégére hatalmas a kedvezmény.
Én már igent mondtam.
Szofija megdermedt.
— Elmész az én születésnapomon?
— Szonyja, ne légy már gyerek!
Nem jubileum.
Éttermbe meg majd később megyünk, amikor megjön a fizu.
Minektek túl fizetni hétvégén?
Ráadásul gondoskodtam rólad!
Oleg felragyogott, biztos a saját zsenialitásában.
— Meghívtam anyát!
Meg Valja nénit.
Úgyis rég látták egymást.
Valja néni hozza az unokákat.
Péntek este jönnek hozzánk.
Ültök családiasan, női körben!
Anya nagyon kérte, hogy süsd meg a híres kacsádat.
És főzz kocsonyát is, neked olyan átlátszóra sikerül.
Szofija a férje arcát nézte.
Egy csepp kétely sem volt rajta.
Őszintén azt hitte, szívességet tesz.
Rálőcsölte a rokonságát, hogy ne legyen bűntudata, amiért lelép.
— Szóval kacsa? — kérdezte halkan.
— Igen!
Meg vágj össze pár salátát.
Csak a majonézt akciósan vedd a szomszéd boltban.
Na, akkor megállapodtunk!
Az egész héten Szofija példás feleség volt.
Bólintott, amikor Oleg diktálta a bevásárlólistát.
Elhozta a tisztítóból a férje „táborozós” ruháját.
Csütörtökön pedig, egy nappal az ünnep előtt, összepakolta a holmiját.
Péntek reggel Oleg elrohant dolgozni, azt mondta, az irodából veszi fel a cuccait, és onnan megy egyenesen a bázisra.
A rokonságnak hat körül kellett megérkeznie.
Délben Szofija taxit hívott.
A hűtőben egy magányos margarinos csomag és egy fél fej hagyma árválkodott.
Az asztalon ott hagyta kinyomtatva a közüzemi számla befizetéséről szóló bizonylatot.
…A check-in pultnál a lány mosolyogva nyújtotta át a beszállókártyát.
A telefon újra életre kelt.
Üzenet jött Olegtől: „Nem vagy normális!
Anya teljesen értetlenül áll.
A gyerekek enni kérnek.
Rendeltünk pizzát, de a pénzt visszaadod!
Hiszen ez a te ünneped, nem?”
Szofija elvigyorodott, és letiltotta a számot.
Néhány óra múlva leszáll egy másik városban.
Kivesz egy kis szobát egy hotelben, kilátással az öbölre.
Homoktövises forró teát fog inni, sétál a rakparton, és élvezi a hideg, sós levegőt.
Egy hét múlva hazamegy.
Nyugodtan összeszedi a maradék holmiját, és beadja a válókeresetet.
A lakást a házasság alatt vették, a jelzálogot együtt fizették, úgyhogy a vagyonmegosztás hosszú és kellemetlen lesz.
Oleg üvölteni fog, Raisza Pavlovna gyógyszert vesz be, és végigtelefonálja a rokonságot, panaszkodva a hálátlan menyére.
De mindez majd később lesz.
Most pedig Szofija csak ment fel a lépcsőn a repülőre, hallgatta a turbinák zúgását, és érezte, hogy minden lépéssel meglepően nyugodt és könnyű lesz a lelke.
