De egy perccel később bejelentették az új szállodatulajdonos nevét.
A ragacsos bordó folt szétterült az ölemben lévő krémszínű selymen.
A hideg meggylé azonnal átitatta a vékony anyagot, kellemetlenül hűtve a bőrömet.
A levegőben nehézkesen terjengett az égett cukor, a túlérett bogyó és Rimmа Arkagyevna drága parfümjének illata, amitől nekem mindig tompa lüktetés kezdődött a fejemben.
— Jaj, Verocska, hát micsoda kellemetlenség! — csapta össze a kezét Rimmа Arkagyevna, csuklóján megcsörrentek a vastag arany karkötők.
Az üvegkancsót gondosan visszatette az asztalra.
Az ajkai együttérző csücsörítésbe rendeződtek, de a szeme összeszűkült a nyílt élvezettől.
— Teljesen elgyengültek már a kezeim.
Áfonyalevet akartam tölteni, de te pont rosszkor mozdultál el.
A sült tokhallal és kristály salátástálakkal megrakott hatalmas kerek asztal körül csend lett, amit azonnal halk kuncogás váltott fel.
A férjem nagynénje, egy testes asszony nevetséges, flitteres ruhában, letette a villáját.
— Semmi baj, Rimocska.
Még jól is áll neki ez a szín — horkant fel, és szalvétával megtörölte a száját.
— Olyan, mint egy zöldséges raktári csomagoló köténye.
Verának úgyis van gyakorlata a piszkos munkában.
Egyenesen ültem, és az elrontott ruhát néztem.
Körülöttem zúgott a „Erdei Tavak” vidéki ökohotel bálterme.
Játszott a jazz-zenekar, csilingeltek az evőeszközök, sürögtek-forogtak a pincérek keményített ingekben.
Rimmа Arkagyevna királynői pompával ünnepelte a jubileumát.
Olyan helyen ünnepelt, ahová én határozottan kértem a férjemet, hogy ne hozza el.
De Sztasz, mint mindig, most is a saját feje után ment.
A férjem a jobb oldalamon ült.
Amikor a kancsó felém billent, meg sem rezzent.
Most Sztasz idegesen igazgatta az inge szűk gallérját, és úgy tett, mintha az itallapot tanulmányozná.
— Sztasz, kérd meg a pincért, hogy hozzon egy nedves törölközőt — mondtam nyugodtan.
— Ugyan már, Vera, menj ki magad a mosdóba, öblítsd ki — legyintett, fel sem nézve.
— Anya csak véletlenül csinálta.
Ne csinálj bolhából elefántot, ma ünnepel.
— A kancsók nem véletlenül borulnak ilyen szögben — a hangom halk volt, de az asztalnál mindenki hallotta.
Rimmа Arkagyevna színpadiasan a melléhez kapott.
— Nézzétek már őt!
Én teljes szívből közeledem hozzá, meghívtam rendes társaságba, erre ő pimaszkodik velem! — emelte fel a hangját az anyósom.
— „Menj vissza a te isten háta mögötti helyedre, te koldus!” — kacagott az anyósom, miközben nézte, ahogy szalvétával próbálom felitatni a levet.
— Eljött a maga Zarecsenszkjéből egyetlen bőrönddel, ráakaszkodott a fiamra, és még itt mer hangot emelni!
Abbahagytam az anyag dörzsölését.
A gyűrött bordó szalvétát a tányér szélére tettem.
Hét évvel ezelőtt valóban leszálltam a vonatról az elővárosi állomáson egy vékony kabátban és egy olcsó műbőr táskával.
Az én szülővárosom, Zarecsenszk, lassan elhalt azután, hogy bezárt a várost eltartó gyár, és ott maradni egyet jelentett volna azzal, hogy keresztet vetek magamra.
Ebben a hotelben vettek fel takarítónőnek a SPA-részlegre.
Összeszedtem a nedves törölközőket, mostam a csempét a medence mellett, és napi tizenkét órában lélegeztem be a klórszagot műszakonként.
Sztasz mindmáig azt hitte, hogy valami papírokat pakolgatok a hátsó helyiségben.
Nem állt érdekében ismerni az igazságot.
Tetszett neki a sikeres kenyérkereső szerepét játszani a rokonai előtt, és azt mesélni, hogyan „tart el” egy vidéki lányt.
A valóságban viszont Sztasz egyszerű értékesítési menedzserként dolgozott.
A fizetését egy üzleti kategóriás autó törlesztésére szórta el, amit csak azért vett, hogy elkápráztasson másokat, meg az anyja végtelen kívánságaira.
Az élelmiszert, a lakásbérleti számlákat, a háztartási vegyszereket — mindezt én fizettem észrevétlenül.
Azt nem tudta, hogy takarítónőként töltött második évemben furcsa szabályszerűséget vettem észre a drága testtekercselő kozmetikumok fogyásában.
Valaki liter számra írta le az elit krémeket.
Összegyűjtöttem az üres tégelyeket a szemetesekből, összevetettem a kezelések beosztásával, készítettem egy táblázatot egy kockás füzetben, és egyszerűen letettem azt a vezérigazgató, Borisz Leonyidovics asztalára.
Az ősz, keménykezű vezető másnap behívatott.
Egy héttel később a SPA részleg vezetőjét lopás miatt kirúgták, engem pedig raktári segédnek ültettek be.
Aztán hétvégi könyvelői tanfolyamok következtek.
Álmatlan éjszakák az Excel-táblák felett.
Áthelyezés az audit osztályra.
És három évvel ezelőtt kitört a válság.
A hotel fuldoklott az adósságokban.
A beszállítók követelték a pénzüket, a kihasználtság kritikus szintre esett.
Borisz Leonyidovics ágynak esett, súlyos egészségügyi próbatétel törte meg.
Pont akkor ültem napokon át az irodájában, újratárgyaltam a kivitelezőkkel, könyörtelenül megvágtam a felduzzasztott költségvetéseket, és új befektetőket kerestem.
Én húztam ki mínuszból az „Erdei Tavakat”.
És amikor Borisz Leonyidovics megértette, hogy az egészségi állapota többé nem engedi, hogy vezesse az ügyeket, ajánlott nekem egy megállapodást.
Én átvállalom a teljes irányítást és az adósságokat, ő pedig rám íratja a többségi részesedést.
— Vera, miért dermedtet meg úgy, mint egy bálvány? — rántott ki az emlékeimből Nyina néni hangja.
— Menj és mosakodj meg.
Elveszed az emberek étvágyát.
Ebben a pillanatban elhallgatott a háttérben szóló tompa jazz.
A zenészek letették a hangszereiket.
A terem közepén álló kis fából készült színpadra fellépett az est műsorvezetője — egy magas férfi szigorú sötét öltönyben.
Az ujjával megkopogtatta a mikrofont.
— Hölgyeim és uraim, egy pillanat figyelmet kérek — szólt a mély baritonja.
A terem fokozatosan elcsendesedett, abbamaradt a poharak csengése és a beszélgetés.
— Mindenképpen visszatérünk csodálatos ünnepeltünk köszöntéséhez, de előbb a szálloda vezetősége szeretne egy fontos bejelentést tenni.
Rimmа Arkagyevna önelégülten megigazította a frizuráját.
— Jaj, biztos valami bókot hoznak a ház részéről — suttogta az asztalszomszédjának.
— Mondtam is a menedzsernek, hogy ötvenfős bankettünk van.
Kötelesek tiszteletet mutatni.
— A mai este nemcsak egy család, hanem egész komplexumunk számára is különleges — folytatta a műsorvezető.
— Ahogy sok állandó vendégünk tudja, az „Erdei Tavak” alapítója, Borisz Leonyidovics nemrég úgy döntött, hogy visszavonul az ügyektől.
Meglepett moraj futott végig a termen.
— De szállodánkra új fejlődési szakasz vár — mosolygott a műsorvezető, és a mi asztalunk felé nyújtotta a kezét.
— Ma este jelen van a teremben az az ember, aki az elmúlt három évben ennek a helynek a láthatatlan motorja volt.
És mától hivatalosan is átveszi a kormányrudat.
Kérem, köszöntsék az „Erdei Tavak” komplexum új tulajdonosát és vezérigazgatóját — Vera Nyikolajevnát!
A reflektorok fénye azonnal elvakított.
A férjem rokonainak asztalánál olyan csend lett, hogy tisztán hallottam, ahogy odakint megszólal egy varjú.
Rimmа Arkagyevna tátott szájjal dermedt meg.
A villáján lévő halfalat nem jutott el az ajkáig, visszacsattant a porcelántányérra.
Nyina néni sűrűn pislogott, hol a műsorvezetőre, hol rám nézett.
Sztasz lassan elfordította a fejét.
Az arca megnyúlt, elsápadt, mint a fal.
Úgy nézett rám, mintha hirtelen földönkívüli jelent volna meg mellette.
— Ver… — préselte ki rekedten.
— Most kit nevezett meg?
Miféle tulajdonos?
Nem válaszoltam.
Nyugodtan hátratoltam a nehéz tölgyfa széket.
Felálltam.
A ruhámon lévő meggyfolt a reflektor erős fényében már-már feketének tűnt, de meg sem próbáltam eltakarni a kezemmel.
Kihúzott vállal elhaladtam a megmerevedett pincérek mellett a színpad felé.
Nem kezdtem el hosszasan mesélni a vendégeknek a sikertörténetemet.
Az üzlet nem tűri a könnyes memoárokat.
Kézbe vettem a mikrofont, és végignéztem az elcsendesedett termen.
— Jó estét.
Örülök, hogy mindannyiukat itt láthatom az „Erdei Tavakban”.
Nagyra értékeljük a bizalmukat, és megígérjük, hogy szolgáltatásaink színvonala csak emelkedni fog.
Pihenjenek, élvezzék az estét.
Köszönjük, hogy velünk vannak.
Rövid biccentés.
Taps.
Lementem a lépcsőn.
Azonnal odalépett hozzám a vezető adminisztrátor, fehér törölközővel a karján.
— Vera Nyikolajevna, intézkedjek a ruha cseréjéről?
A földszinti butikban vannak megfelelő méretek.
— Nem szükséges, Oleg.
Hadd lássák a vendégek, hogy semmilyen folt nem akadályoz meg minket a munkában — röviden rámosolyogtam, és visszaindultam az asztalunkhoz.
Ott már valódi némajelenet bontakozott ki egy klasszikus színdarabból.
Amikor odaértem, Rimmа Arkagyevna idegesen összegyűrte a szalvétát.
A szemében már nyoma sem volt az előbbi gőgnek.
Zavarodottság hullámzott bennük, összekeveredve az állati félelemmel, hogy elveszítheti az arcát a saját vendégei előtt.
Sztasz felugrott, és majdnem felborított egy poharat.
— Vera!
Mi volt ez?! — sziszegte, és megragadta az alkaromat.
Undorodva leráztam a kezét.
— Te… te megvetted ezt a hotelt?
Miből?!
Hiszen fizetéstől fizetésig élünk!
Én fizetem a hiteleket!
— Te az autód hitelét fizeted, meg anyád nercbundáját, Sztasz — feleltem nyugodtan, egyenesen a szemébe nézve.
— Mi pedig az én pénzemből éltünk.
Pontosabban éltetek.
— Hogyhogy… éltünk? — csuklott meg Rimmа Arkagyevna hangja.
Megpróbált kedves mosolyt erőltetni, de inkább vicsornak tűnt.
— Verocska, kislányom, hát miért beszélsz így?
Hiszen család vagyunk.
Na, egy kicsit összezördültünk, kivel nem fordul elő…
Kiderült, hogy milyen okos vagy.
Csak titkolózó.
Ülj le, mindjárt hozzák a melegételt.
— Már tele vagyok, Rimmа Arkagyevna.
Az ön gúnyolódásával, az ön leereszkedésével és a fiával is.
Kinyitottam a retikülömet, kivettem a bérelt lakásunk kulcscsomóját, és egyenesen Sztasz elé tettem, a félig megevett salátája mellé.
— Holnap reggel a jogászaim elküldik neked a válóperes papírokat — mondtam a férjemre nézve.
— A holmim már nincs a lakásban.
A következő havi bérleti díjat lemondtam, úgyhogy huszonötödikéig vagy kiköltözöl, vagy találsz pénzt a fizetésre.
— Ezt nem mered megtenni! — visította Sztasz.
Az arca vörös foltokban úszott.
— Ez közös szerzemény!
A házasság alatt írtad a nevedre az üzletet!
Kiperlem a felét!
— Nem fogod.
A részesedéseket egy bonyolult, teherrel terhelt ajándékozási szerződésen keresztül ruházták át a volt tulajdonostól.
Egy négyzetméter sem jut neked, Sztasz.
Öt éven át kényelmes cselédnek néztél, aki fizeti a számlákat, amíg te üzletembert játszol.
A játéknak vége.
Megfordultam, és elindultam a kijárat felé.
A terem szétnyílt előttem.
Az emberek érdeklődő pillantásokkal kísértek.
Amikor kiléptem a nyitott teraszra, mélyen beszippantottam az éjszakai levegőt.
Nedves föld, fenyőkéreg és a közeli tó hűvös illata érződött.
A zsebemben rezegni kezdett a telefon — Sztasz szakadatlanul hívott.
Egyszerűen megnyomtam a zároló gombot.
Előttem nehéz negyedéves jelentés, tárgyalások a tengeri herkentyűk beszállítóival, és a komplexum bal szárnyának felújítása állt.
Sok problémám volt.
De köztük már nem szerepelt sem a gyenge férj, sem a fölényeskedő anyja.
Holnap kezdődik az első napom teljes jogú tulajdonosként.
És az a nap nagyszerűnek ígérkezett.
