Micsoda marhaság! – hitetlenkedett a volt férj.
– Ne beszélj ostobaságokat!
Hogyhogy nem engedsz vissza?
Engem!
Vitalij döbbent arccal állt volt lakásuk ajtajában.
– Te beszélsz most butaságot.
És mégis minek csörtettél ide, mi?
Hol van az leírva, milyen törvényekben, hogy mindenféle erkölcstelen sz…rháziak, miután kedvükre kitombolták magukat odakint, bármiféle jogot kapnak arra, hogy visszamásszanak a volt feleségükhöz? – csodálkozott Liliana.
– Lili, ne hülyéskedj.
Vissza fogsz engedni, nincs választásod! – erősködött Vitalij.
Mi van, már mindent elfelejtettél?
– Nem, semmit nem felejtettem el.
Tökéletesen emlékszem, hogyan rohantál egy fiatal, agyatlan szépség után, mindent elfelejtve a világon, – mondta a volt feleség fölényes mosollyal.
– És te miért aggatod rögtön a címkéket?
Miféle agyatlan, mi? – sértődött meg Vitalij, és egy pillanatra el is felejtette, miért jött ide.
– Hát milyen lenne?
Találtál kit irigyelni, buta kis csitri.
Egy egész vagonnyi boldogságot markolt fel.
De látom, gyorsan kijózanodott, ha te már megint itt vagy.
– Beszélj, de gondolkodj is! – kihúzta magát Vitalij.
Én a törvényes férjed vagyok…
– Voltál! – kiáltotta a nő leplezetlen örömmel.
– Na, ezt nem nagy dolog helyrehozni.
Ismétlem: én vagyok a férjed, akivel majdnem húsz évet éltél együtt.
Két gyerekünk van – ezt nem törölheted ki az életünkből.
Úgyhogy ne bohóckodj, inkább teríts az asztalra.
Megünnepeljük a visszatérésemet.
Vitalij bevitt egy nagy bőröndöt és egy sporttáskát a lakásba, mit sem törődve Lili tiltakozásával.
– Ne balhézz, ne balhézz!
Elfelejtetted, kié ez a lakás? – kérdezte szigorúan Vitalij, miközben a folyosói tükörben kritikusan végigmérte magát.
– Nem, miért felejteném el?
Ez a közös lakásunk, amit épp el akarok adni, hogy a pénzt kettőnk között osszuk el.
Te akartad így, amikor elmentél, – emlékeztette Liliana a volt férjét.
Követelted, kiabáltál, ragaszkodtál hozzá, hogy gyorsan történjen meg.
– Hát még nem adtad el.
Hála Istennek!
Most már nem is kell eladni.
És ez a lakás az enyém, érted? – mondta Vitalij magabiztosan.
– A miénk.
– Nem, az enyém!
És ezt nagyon is jól tudod, drágám, úgyhogy semmi jogod nincs ahhoz, hogy ne engedj be.
– De hát házasságban vettük, – csodálkozott Lili, aki már majdnem elfelejtette volt férje pofátlan természetét.
– Mondd még azt is, hogy te is beszálltál a vételbe, – vigyorgott cinikusan.
Hogy az egész nyomorúságos fizetésedet ideadtad.
Ne nevettess!
Ha én nem lettem volna melletted, a sima könyvelői fizetésedből még egy kutyaólat sem tudtál volna venni.
Én meg már akkor is jó pozícióban voltam a gyárban.
Mindig rendes pénzt vittem haza neked.
Így döntöttük el annak idején, hogy a kommunalkában lévő kis szobádból normális lakásba kell költözni.
És megvettük ezt a lakást.
Elfelejtetted?
– Nem, nem felejtettem el.
A memóriámmal semmi baj.
Csakhogy a szobám bérbeadásából, majd később az eladásából származó pénzt pont ide fektettük be.
Úgyhogy ne prédikálj nekem itt a fizetéskülönbségről.
Én is tudok számolni, nem vagyok butább nálad, te „okos”.
– Nahát, hogy megjött a hangod!
Nézd csak, milyen bátor lettél nélkülem, teljesen elszabadultál, – mondta Vitalij elégedetlenül, összeráncolt szemöldökkel.
– Figyelj, ha nincs hol laknod, bérelj szobát, vagy menj hotelbe, ha már ennyire fitogtatod a bevételedet.
Eladom a lakást, és kész, onnantól semmi sem köt össze minket.
De együtt élni nem fogunk.
Ez egyszerűen abszurd! – mondta Lili felháborodva, értetlenül, sőt megvetően nézve Vitalijra.
– Dehogynem fogunk!
És ne vitatkozz.
A gyerekeink még hálásak is lesznek ezért később, – jelentette ki Vitalij büszkén, kész tények elé állítva Lilit.
– Nem lesznek hálásak.
Ők az én oldalamon állnak.
Veled meg még beszélni sem akarnak, – állapította meg Liliana elégedetten.
– Értem…
Ellenem hangoltad őket, a saját apjuk ellen!
Nélkülem teljesen elszabadultatok, elfelejtettétek a rendet.
Na, én gyorsan rendet teszek, – fenyegetőzött a volt férj.
– Aligha, – felelte a nő.
Feleslegesen kezdted el ezt az egészet, Vitalij.
Ha Masjka kidobott, akkor itt sem fog neked semmi összejönni.
Nem áll szándékomban megbocsátani, nem fogok többé veled élni, és ez totális képtelenség.
Elváltunk, és nekem már más életem van.
– Mi van?
Más életed van?
Ne nevettess a fehér hajszálaimmal!
Te mikor nézted utoljára magad a tükörben?
Lilikém, már fiatalon sem tündököltél szépségben, és ez még finoman szólva is így van.
Hát még most, negyvenévesen!
Inkább köszönnéd meg, hogy egy tisztességes férfi mellett öregedhetsz meg, – ámult Vitalij cinizmusa.
– Ennek ellenére ragaszkodom hozzá, hogy van magánéletem, amihez neked most már semmi közöd, – vágott vissza Lili nyugodtan.
– Milyen magánélet?
Miket hordasz össze?
Húsz éve sajnálatból vettem el feleségül.
Megszántalak, butácska.
Azt gondoltam: na, kinek kell majd egy ilyen csúnyácska.
Boldoggá tettelek, mondhatni.
Te meg hálátlan vagy, egyszer sem mondtál érte köszönetet.
Ülhetne ma is vénlányként, – folytatta Vitalij a megalázást.
– Ó, persze!
Már megint a szerepedben – a világ megmentője, pártfogója és jótevője!
Ráugrottál a kedvenc témádra.
Én meg már el is felejtettem, milyen jól tudod magad dicsérni.
– Lili, na elég, jó?
Fújd ki magad, és kezdj örülni, hogy visszajött hozzád a férjed.
Ez azt jelenti, hogy mégsem olyan rossz minden benned.
Jó feleség vagy – ezt jelenti! – Vitalij szélesen mosolygott, miközben megigazította dús, göndör haját.
Liliana ebben a pillanatban fel is nevetett, ahogy ránézett.
– Nem hatnak rám a bűbájaid, te csábítás mestere!
Ennyi, lazíts, és ne pazarold fölöslegesen az erőd és az időd.
– Tényleg úgy döntöttél, hogy egyedül éled le a hátralévő életed?
Hiszen még olyan fiatalok vagyunk, és a második felét az életünknek egészen jól leélhetnénk együtt.
Utazhatnánk például.
Na?
Mit szólsz hozzá?
Tengerhez menni, szeretnél?
Vagy még messzebbre, egyszer, sőt akár kétszer is egy évben.
A gyerekeink már felnőttek, én jól keresek, úgyhogy megengedhetjük magunknak.
A barátnőid még irigyelni is fognak.
Vagy veszünk egy házat a városon kívül.
Eladjuk ezt a lakást, és veszünk egyet.
Lilikém, hogy tetszik az ötlet?
A gyerekek, az unokák, amikor megszületnek – mind hozzánk fognak járni.
Na, gondold át, miről mondasz le.
– Nem valami jó ötlet.
Bár mindezt megvalósíthatod nélkülem is, valami más nővel.
– Nekem nem kell más.
Van feleségem, törvényes, – makacskodott Vitalij.
– Nem vagyok a feleséged!
Hagyj békén, Istenemre!
Rám tapadtál.
– Éhes vagyok, – a férfi pofátlanul bement a konyhába.
Na, etess meg, és fejezd be a kényeskedést.
Már felmértem, mennyire sértődtél meg, de mindennek van határa, érted!
Elég!
Vitalij még abba is belenézett, mi van Lilianánál a fazekakban.
De ekkor megszólalt a mobiltelefon.
– Igen, – felelte a nő, és elmosolyodott.
Én is örülök, hogy hallak.
Gyere csak.
Csak figyelmeztetnem kell – itt felmerült egy előre nem látott körülmény.
Igen, ő.
Ahogy te is gondoltad.
– Ki az, aki még telefonálgat neked? – kérdezte féltékenyen a volt férj.
– A szeretett férfim, – válaszolta Liliana nyugodtan.
– Ugyan már!
Ne nevettess!
Kinek kellenél te – egy öreg, csúnya nő!
Legfeljebb valami csaló nézett ki magának a lakás miatt.
De tudja meg – ez a lakás az enyém! – ordította Vitalij.
– Istenem, milyen nevetséges vagy!
Gazdag ember, fél kétszobás lakással.
Hogy kinek kellek, azt mindjárt megtudod.
Most jön ide, hozzám.
– Hagyd abba ezt a cirkuszt, Lili.
Már kifárasztottál, komolyan!
Biztosan valamelyik barátnőd hívott, te meg itt pofátlanul hazudozol nekem egy pasasiról.
Senki sem kíváncsi rád! – vetett egy gőgös pillantást a mosolygó nőre Vitalij.
– Na, na…
Áltasd csak magad illúziókkal.
Öntelt pulyka.
– Majd én…
Tiszteld a férjedet, – fenyegetőzött Vitalij az ujjával.
Húsz perc múlva csengettek.
– Majd én!
Én nyitok ajtót, ez az én lakásom! – kiáltotta Vitalij, és berontott az előszobába.
Mekkora volt a döbbenete, amikor az ajtóban meglátta közvetlen főnökét, az üzem igazgatóhelyettesét, ahol Vitalij már sok éve vezető mérnökként dolgozott.
– Ó, Dmitrij Ivanovics!
Micsoda váratlan, de kellemes találkozás!
Fáradjon be, fáradjon be!
Örülök, hogy látom.
De miért döntött úgy, hogy eljön hozzám?
Csak nem valami új beosztást akar felajánlani, mi? – kérdezte szélesen mosolyogva.
Erről az irodában is beszélhetünk.
Lili, látod, mennyire megbecsül a főnökség!
Házhoz jön, hogy a munkáról beszéljen.
– Nem hozzád jöttem.
És amennyire tudom, Vitalij, te már egy éve nem laksz itt.
Úgyhogy állj arrébb, és engedj be.
– Nem hozzám? – Vitalij elsápadt.
Most viccel, Dmitrij Ivanovics?
Hát akkor kihez, ha nem hozzám, a vezető mérnökhöz?
Csak nem hozzá – egy egyszerű szakemberhez, a könyvelés szürke egeréhez?
Vitalij zavartan ránézett volt feleségére.
– Igen, a szeretett nőmhöz jöttem.
Szia, Lilenka, – ezekkel a szavakkal Dmitrij Ivanovics átölelte Vitalij volt feleségét, és még arcon is csókolta.
– Hozzá? – hebegte a férfi, ahogy látta, hogy a főnöke kedveskedik a volt feleségének.
– Igen, hozzá.
Megkértem a kezét, és Liliana igent mondott, amiért végtelenül hálás vagyok neki.
Dmitrij Ivanovics és a volt feleség szerelmes szemekkel néztek egymásra.
– Ti meg mit csináltok?
Itt átvertek engem? – nem akarta elhinni Vitalij, ami történt.
– Nem, miért is.
Én özvegy vagyok, már három éve.
Lilecska pedig elvált.
Én, Vitalka, már régóta felfigyeltem a feleségedre, mindig csodáltam őt.
És amikor megtudtam, hogy te, te b…rom, elhagytad, nem vártam.
Most pedig együtt vagyunk.
– Nem lehet! – hitetlenkedett a sokkos Vitalij.
– De lehet, lehet.
És te viselkedj tisztelettel.
Ne felejtsd el, hogy a közvetlen főnököd és a jövendőbeli felesége jelenlétében vagy.
Úgyhogy fogd a bőröndjeidet, és tűnj innen.
– Én… – próbált megszólalni Vitalij.
– És ha háborogsz meg jogokat követelsz, kirúglak.
Igen, így.
Találok rá okot, hidd el.
– De hát…
És a lakás?
Az enyém… a miénk?
– Lili eladja a lakást, nekünk nem fog kelleni.
Mi az én házamban fogunk élni.
A pénzt az eladásból oda fogja adni neked, ahogy a váláskor megállapodtatok.
De most neked, Vitalij, itt semmi keresnivalód.
Úgyhogy ne csapj botrányt.
Te is tudod, hogy ezzel csak rosszabbat teszel magadnak.
És az új beosztást felejtsd el.
Nem érdemled meg.
Bármikor cserbenhagyhatsz.
Vitalij a táskával és a bőrönddel kiment a volt lépcsőházából, és elindult szállást keresni.
Még nem tudta, hova menjen.
A fejében minden összekavarodott, nem hitte el, ami történt.
Csak egyetlen gondolat maradt benne: hogy az igazgatóhelyettes talált valamit az ő Lilikéjében, abban a csúnya és öreg nőben, akinek ott kellett volna ülnie és várnia, hogy ő, Vitalij, visszajöjjön haza.
Ez itt a kérdés.
